örömeink 1978. junius 21.

Elnémító öröm az igazi vagy a szófakasztó?
Szádból forrásként buggyan a szó
a becéző, az őszintén drága:
Ó, te drága - hogy koppan belőlem ugyanaz,-
Szeretlek. De jobb, ha elhallgatom.
Te szó nélkül is közlöd
szétárasztva körém magad
s én benned úszva-fuldokolva-lebegve
élem a te örömöd.
Szemedbe nem sütök-
becsukom, ott is téged látlak.
S ha rámnyitod,
szépítő pillanatok sugarában
tündöklünk-fénylünk
kinemmondható szerelmünk
diadalára.
Elpusztíthatatlanok vagyunk mi
egymást pusztítók s újraszülők
egymásban - csak egymásban élők.

Kár, hogy nem gyönyörködhetnek bennünk az élők
(sem a holtak)

És néha úgy van
hogy sírnék
míg te szétáradsz
és némán rettegek
örömöd zugában
Ó te drága
Mért nem vagy mindig az

Mért illan az öröm
ha már örök a szerelem

(De csitt! El ne riaszd
földléptű kedvesed.)

ŐSZ -TAVASSZAL 1978. április 21.

A természet éledt - s én halni láttam (?)
szépen, szomorún.
Te is meghalsz egyszer - mondtad -
akárcsak Szvidrigaljovné
- bár nekem nincs Szvidrigaljovom -
de gyilkosom még lehet?!
ne te légy!
ne lássak őszt veled
ha szívünk egymásra néz
ha nyílik a cseresznyevirág
ha zöld rügyeket bont a nyár -
karcsú törzse hajlik, int feléd
én "tölgyemberem"
hiába súgod
bújj hozzám, ahogy csak bírsz, oly közel
hiába
egészen mégsem érlek el
hiába nyílik kezedben virággá a nyárfaág
hiába - a tavasz is ősz nekem...

Pedig nyár lesz megint - nyár.

(De most ősz van.)

Csak a tél sose jönne el!